A gondoskodás apró csodái Debrecenben

A gondoskodás apró csodái Debrecenben

2026-10-16 13:26:27
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Szociális
Debrecen
Karitász
Hajdúdorogi Főegyházmegye
„Ti adjatok nekik enni!” – Jézus szavai különös jelentőséget kaptak október 16-án, pénteken az Attila téri Szolgáltatóponton, ahol a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász ismét meleg étellel és szeretettel fordult a rászorulók felé.

Az élelmezési- és a kenyér világnapjához kapcsolódó ebédosztás azonban nem csupán a testi táplálékról szólt: a közös imádság, a gyermekek figyelmes ajándéka és az egymás felé forduló emberek szeretete a lelket is megerősítette. A nap különleges pillanatokkal kezdődött: a résztvevők Jaczkó Dániel atyával, a Főegyházmegyei Karitász vezetőjével és a Szent Efrém Óvoda nagycsoportosaival együtt imádkoztak, közösen kérve Isten áldását az ételre, az adományozókra, a segítőkre és mindazokra, akik nehézségekkel küzdenek.

A gyermekek is készültek erre az alkalomra. Kiszínezték a csodálatos kenyérszaporítás bibliai történetét, majd rajzaikat ajándékként adták át a rászorulóknak. A kicsik színes alkotásai többet jelentettek egyszerű papírlapoknál: a szeretet, a megosztás és az egymásról való gondoskodás üzenetét hordozták. Ahogyan Jézus a kevésből is sokak számára adott, úgy válhat egy apró figyelmesség is valakinek a napját megszépítő, szívet melengető ajándékká. Persze a kicsik sem távoztak üres kézzel: az adománybolt apró, kis ajándékokkal készült az ovisoknak.

A közös imádságot követően a rászorulók egy tál meleg, tarhonyás húshoz juthattak, a kenyér világnapja alkalmából egy-egy cipót is hazavihettek, illetve gyümölcsöt is kaptak. Az alkalom ismét megmutatta, hogy a gondoskodás több mint az alapvető szükségletek kielégítése. Egy tányér meleg étel enyhítheti az éhséget, a kenyér az otthon melegét idézheti, a közös imádság erőt adhat, egy gyermekrajz pedig azt üzenheti: nem vagy egyedül, fontos vagy, és van, aki szeretettel gondol rád.

Köszönjük a felajánlást a debreceni La’Koma Bisztró tulajdonosának, Mandics Norbertnek, illetve a Mátyás Pékségnek.

VEZETŐ HÍREK
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás

Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...